zumbini

Zumbini, a fejlesztő zenebona – így tanuljunk kicsinkkel ritmus közben!

Hogyan alakíthatnánk ki kisgyermekünkkel egy szorosabb köteléket és ezzel együtt egy olyan nyitott szemléletmóddal megajándékozni őt, mellyel a tanulást, a kapcsolatteremtést és az önkifejezést a világ felé könnyebbé tehetjük számára a későbbiekben?

Turner Eszterrel beszélgettem, aki Budapesten él és egy 2,5 éves kislány boldog anyukája. Mielőtt elmagyarázta volna, hogy mi az a Zumbini, persze rögtön a zumbázás ugrott be róla első hallásra – kinek nem? –  s bár nevében fűződik hozzá egy minimális kapcsolat, rá kellett jönnöm, hogy ennél sokkal menőbb dologról van szó.

Ugyanis egy Zumbini-órán nem csak, hogy kiőrjöngheted gyermeki lelked dobverővel a kezedben, de mindez tudományosan bebizonyított hatékonysággal fejleszti is kicsid olyan alapkészségeit, mint a beszéd, járás, sőt még az idegen nyelv is.

Hogy pontosan hogyan kell ezt elképzelni? Eszter elmeséli.

Zumbini

Mindig is “zumbiniztél?”

– Nem. Önálló vállalkozást vezetek immár 10 éve, mely rajongásom ellenére nem kapcsolódik a gyerekekhez. Ezért is határoztam el kislányom születésekor, hogy egy teljesen új, fejlesztő foglalkozást hozok el Magyarországra, amiben összekapcsolódhat az üzleti énem és a gyermekszeretetem.

Hogyan kezdődött el végül az álmod megvalósítása?

– 2017-ben a Zumbini szülőhazájában, Miamiban részt vehettem életem első instruktor képzésén. Első kézből tapasztalhattam meg az ottani nők vidámságát, életigenlését, gyermekükkel való fesztelen, őszinte és biztonságos kapcsolat kialakítását. Sok tanulás és küzdelem után, ma már a teljes magyarországi licensz tulajdonosaként én is oktathatok itthon instruktorokat.

Lovas Eszter, a Zumbini instruktora

Turner Eszter, az Amerikában és Canadában is jelen lévő Zumbini magyarországi instruktora, aki elsőként hozta el Európába a kisgyermekfejlesztés ezen kötetlen módszerét

– Nap mint nap igyekszem ehhez felnőni és folyamatosan fejlődni, mert igazán nagy felelősségnek érzem. A “boldog anya egyenlő boldog baba” mondat ugyan elcsépelt, de annál igazabb. Óráim során a legfontosabb, hogy az édesanyákat kimozdítsam a monoton feladataikból, gyermekeiknek pedig biztonságos és jókedvű környezetben kikapcsolódást nyújtsak. Így játék közben észrevétlen megvalósul a fejlesztés is, illetve erősödik a
gyermek-szülő kötelék.

Ezért is született meg kicsinyítő képző toldásával a “Zumbini,” mert habár nem zumba órákat adunk, de ugyanúgy alapja programunknak a zene és fesztelen jókedv!

Zumbini, a fejlesztő zenebona

A Zumbini egy iskola, vagy hogyan képzeljük el? Milyen egy átlagos
nap a gyerekekkel és a szülőkkel? 

– Nem tekinthető iskolának, azonban alapja egy részletesen felépített tananyagra épül rá. Gyakorlatilag az óráink minden perce részletesen meg van komponálva. Természetesen attól jó egy Zumbini óra, hogy ezt a részt vevők nem érzékelik, csak azt látják, hogy az egyébként olykor leköthetetlen gyerek is 40 perc után még mindig fókuszban van, figyel, és nem szeretné elhagyni a termet.

– Illetve programunk teljesen egyedi abban a tekintetben is, hogy 45 perces órában egyszerre kombinálja a zenét, a kis és nagy mozgásokat, a finommotorikát. Mindig egy nagy tánccal kezdünk, ahol feloldódik mindenki, ezután váltva vannak jelen az ülve-mondókák és a nagymozgások. Emellett, váltva használunk eszközöket, kendőket, dobokat, ritmuspálcát és csörgő tojásokat is.

Zumbini: dob és pálca

Gondolom jól megizzadtok a végére… 🙂

– Bizony! Ha én táncolok, vagy ugrálok, akkor a szülők is ezt teszik, hiszen a gyermek őt fogja utánozni. Hisszük, hogy a másolás és ismétlés útján tanulnak a picik, így a program része egy hazavihető csomag, melynek segítségével akár apát is táncba lehet perdíteni a nappaliban, vagy mondókázni autóban.

Az a cuki kis batyu, amit az oldaladon láttam, igaz?

– Igen, ez a Zumbini batyu! Részei:

  • egy színes mesekönyv mely tartalmazza a dalokat és mondókákat melyeket egy szezonban használunk.
  • egy CD lemez a dalokkal
  • egy plüssfigura az aktuális szezon főhőséről
  • és egy egyedi Zumbini applikáció, amin nem csak dalok vannak, de rövid videók, mesék is elérhetőek, melyekre otthon is lehet táncolni, mulatni

 

Azt biztosra veszem, hogy a kicsik nagyon élvezik a Zumbini programokat. Mi a helyzet a nagyokkal? Feszengenek vagy könnyen szerelembe esnek ők is?

– Azt gondolom, hogy ebben rejlik a Zumbini titka! Imádják a szülők. Büszkén elmondhatom, hogy sok olyan család van, akik a kezdetektől velem vannak. Akik pár hónaposan kezdtek el járni, és ott álltak fel először, akik ott tették meg első lépéseiket a szemem láttára, ma
meg már angolul énekelnek, ugrándoznak, és kedvesen segítik kisebb
társaikat.

– De nincs nehéz dolgom, csoportjainkat olyan barátságos és segítőkész légkör jellemzi, ahol nagyon gyorsan le lehet a gátlásainkat dobni, és átadni magunkat a zenének, a gyerekkel való felhőtlen bolondozásnak. Persze nem mindenkinek való ez a ricsajjal, mozgással, színekkel és kavalkáddal járó óra, de azt gondolom az esetek nagy többségében érzik az anyukák, hogy mit nyújthat a Zumbini – nem csak gyermekeiknek, hanem nekik is. Ehhez elengedhetetlen, hogy kis létszámú, zárt csoportokban legyünk együtt, amiben meg lehet ezt a légkört teremteni.

Sok vegyes pár fordul meg Nálatok? A családok közti kommunikáció egy órán mennyire simulékonyan zajlik?

– Igen, sok a vegyes pár, de van teljesen külföldi is. Mexikói, horvát, kinai, spanyol, amerikai, ausztrál, orosz családunk is van.

– A családok nagyon szeretnek egymással kapcsolatot teremteni, órák után sokat
beszélgetnek, sőt gyakran sok közös programot is szerveznek. Zumbini teret is ad ennek, helyszíneinken akár játszóházban, akár közösségi terekben van az óra, mindig van lehetőség ingyenesen együtt lenni tovább, pont ebből a célból kifolyólag.

Zumbini

Mik legtöbbször a visszajelzések egy-egy próbaóra után? A gyerekeknek igényük támad az ismétlésre?

– Többféle reakció van, de a legtöbben szerelembe esnek és csatlakoznak a csoporthoz. Sok édesanya meglepődik, hogy a félős, közösségbe még soha nem járó gyermeke óra végére mennyire nyitott, bátor és érdeklődő lesz.

Ha egy szülő nem tud (jól) angolul, de szeretné, hogy a gyermeke játékosan tanuljon a nyelvről, probléma-e a nyelvi hiányosság?

– Dehogy! Az első órák mindig angol és magyar nyelven zajlanak, nem célunk az angol tanítása – de mindenképpen segíti a nyelv iránti érdeklődés felkeltését, beszédkészség javítását. Később hagyjuk el fokozatosan a magyart belőle. Mivel ez az egész program nagyon játékos és interaktív, ezért testbeszéddel gyakorlatilag minden elmondható, kiegészíthető adott
esetben. Az új témakörök előtt pedig mindig van magyar felvezető, hogy érthető legyen azoknak is, akik nem beszélnek angolul, ám jellemezően a gyermekeknek ez egyáltalán nem okoz akadályt.

– Sőt, a szülőknek mindig van segítség mesekönyv által írásban is a dalokhoz – így nagyon könnyen tanulják meg a dalokat és kifejezéseket. Így a hangulat, az interaktív mutogatás és testbeszéd használata miatt nincsen feszengés azok részéről sem, akik kevésbé beszélnek, sőt bátran kérdeznek, illetve büszkélkednek az újonnan megismert szavakkal, kifejezésekkel.

Zumbini

De szuper! És Te mit szeretsz leginkább a tanításban?

– Azt, hogy napról napra édesanyákat és gyerekeiket tudok megmosolyogtatni, felrázni, boldogabbá tenni. Tudom, hogy fejleszt a Zumbini, tudom, hogy ügyesebben mozognak a Zumbinis gyerekek, tudom, hogy gyakran előbb és választékosabban szólalnak meg mint
hasonló korú társaik. Ritmus,-és egyensúlyérzékük rohamosan fejlődik, szocializációs készségekben óriásit dob ehhez a közösséghez való tartozás. De a legfontosabb mégis az, hogy szeretet árad nap mint nap, amire manapság olyan nagy szükség van…

Végezetül, miben más a Zumbini a többi “sing and learn” gyerekprogramoknál? 

Zumbini, a fejlesztő zenebona

 

 

 

 

 

– Először is abban különbözünk, hogy nem “sing and learn” vagyunk, nálunk nincs learn csak play!

– Másodszor,  teljesen egyedi fejlesztésű hazavihető csomagunk van, applikációval,
baba-mama foglalkozások területén még nagyon egyedülálló. Emellett, szabadon hagyjuk kibontakozni a gyerekeket, nincsenek olyan értelemben vett szabályok, hogy “most márpedig ülni kell, most meg mindenki feláll és 3-ra  ugrál.” Ha az első 2 órán végig anya ölében öl, vagy pont ellenkezőleg, körbe szaladgál egész órán, az is rendben van.

A gyerekek eközben is látnak, hallanak, pontosan tudják, hogy mi történik körülöttük, és az aktív szülői részvételnek köszönhetően nagyon gyorsan csatlakoznak és el is sajátítják a látottakat.

– Harmadszor, de nem utolsó sorban, fantasztikus instruktor csapattal dolgozom együtt, akik nem csak kollégáim, hanem barátaim is. Niki és Borcsi egyaránt optimista, életvidám, örökmozgó személyiség, akik lehengerelik a gyerekeket. Így a folyamatos fejlődés, a tapasztalatcsere, az újdonságok tanulása és órákra behozatala egyszerű és garantált.

Neked is megtetszett a Zumbini világa? Oszd meg a cikket a többi anyukával!

 

Szólj hozzá!

Szőke Klaudia
Az Anyabázis szerkesztője | + posts

Klaudia szakápolói tanulmányai során sok időt töltött babák és kisgyermekek közt, ám a neurológiától a rehabilitációs osztályig mindent megjárva végül indonéziai felfedezőútján érte el az anyaság öröme. Saját blogjában, a KulTúra Klauval-ban és állandó szerzőnkként is előszeretettel mesél anyukás tapasztalatairól, valamint arról, nőként miként élhetjük meg új szerepkörünket.