BLOG kategória bejegyzései

immunerősítés gyerekeknek | Mikor kell és mikor nem?

Immunerősítés gyerekeknek a gyakorlatban | Mikor kell és mikor nem?

Az ősz beköszöntekor megjelenő gyors lehűlés és a közösségbe kerülés sajnos a hurutos megbetegedések számát ugrásszerűen megnöveli. Ez egy részről természetes a kisdedkor-kisgyermekkor idején, de minden szülőben felmerül a jogos igény, hogy valamilyen módon meg szeretné előzni a súlyosabb megbetegedéseket gyermekénél. Hogyan lehet elkerülni – ha egyáltalán el lehet – a betegségeket és miről is beszélünk, ha immunerősítésről esik szó?

Az immunrendszer feladata, hogy bonyolult védelmi mechanizmusok által megvédje a szervezetünket a külső (vírusok, baktériumok) és belső (daganatos sejtek) károsító hatásoktól, ugyanakkor a saját testünk sejtjeit ebben a harcban tartsa tiszteletben, ne támadja meg! Megfelelő működéséhez egy veleszületett (nem-specifikus) és egy szerzett rész összehangolt munkája szükséges, mely a legtöbb gyermek esetében tökéletesen megvalósul. Vannak „immunhiányos” betegek, azonban ez leggyakrabban genetikailag kódoltan, veleszületetten jelentkezik. Enyhe formájukban a gyermekek lehetnek tünetmentesek, azonban gyakrabban a visszatérő fertőzések hívják fel rá a figyelmet. A betegek jövőjét nagyban meghatározza a panaszok korai felismerése, még azelőtt, hogy a visszatérő fertőzések szervkárosító hatásai lépnének fel.

Mikortól gyanús egy gyermek immunhiányos betegségre?

1Egy éven belül négy vagy több középfülgyulladás
2Egy éven belül két vagy több orrmelléküreg gyulladás
3Két vagy több hónapig tartó hatástalan antibiotikum kezelés
4Két vagy több tüdőgyulladás egy éven belül, vagy évente egy ismétlődő
5Visszamaradt testi növekedés vagy krónikus hasmenés súlycsökkenéssel
6Tályogok a bőrön vagy a belső szervekben
7Tartós gombás fertőzés a szájban (fél éves kor után) vagy bőrön, vagy máshol
8Intravénás antibiotikum szükségessége a fertőzések kezelésére
9Súlyos, mélyre terjedő fertőzések (pl. agyhártya-, csont-, ízületi gyulladás, sepsis)
10A családban előforduló immunhiányos megbetegedés vagy korai, tisztázatlan haláleset

Ha valakinél legalább két figyelmeztető jel érvényesül, akkor javasolt az immunológiai kivizsgálás.

immunerősítés gyerekeknek | Mikor kell és mikor nem?

Közösségbe kerüléskor mi tekinthető „normális” számú megbetegedésnek?

Az immunrendszer naívsága okozza a bölcsődés-óvodás gyakori megbetegedéseket, melyek esetében akár 8-10 felső légúti hurut vagy bélfertőzés sem tekinthető kórosnak, ha azok tüneti szerekre rendre meggyógyulnak és a gyermek mellette jól fejlődik.

Lehet vizsgálni az immunrendszer működését?

Rutinszerűen nem érdemes, azonban gyanú esetén – anélkül, hogy belemélyednénk az immunológia szakterületébe-, speciális, sejt specifikus immunológiai vizsgálatokkal lehet fényt deríteni a problémára (vérkép, immunglobulin szintek, immunfenotipizálás, komplement vizsgálatok, funkcionális tesztek…).

Érdemes erősíteni az immunrendszert?

A válasz NEM! Az immunrendszer feladata a szervezet védelme, ha ezt túlpörgetjük, a szervezet önmaga ellen fordul, azaz autoimmun folyamatokat idézhetünk elő – persze ez a valóságban nem ilyen egyszerű, de megfontolást érdemel. 

Mikor szükséges a szervezetet támogatni?

A betegségek leküzdéséhez a szervezetnek a táplálkozásból (zöldségek, gyümölcsök) felvett antioxidánsokra, nyomelemekre és vitaminokra van szüksége. Ha ezt a gyermek normál vegyes táplálkozással nem tudja felvenni, akkor szükséges a szervezet támogatása a hurutos időszakban.


immunerősítés gyerekeknek | Mikor kell és mikor nem?

Mikortól támogassuk a gyermek szervezetét?

Az újszülött illetve kis csecsemőkor során a baba legfontosabb tápláléka és immunvédelme az anyatej. Az édesanya ellenanyagai megvédik a fertőzésektől, illetve segítik a saját védelmi rendszere felépülését. A szülőcsatornán való áthaladás és az édesanya bőrével való folyamatos kontaktus ugyancsak rendkívül fontos és hozzájárul az újszülött immunrendszerének fejlődéséhez! Ebben az életkorban leginkább nem, vagy csak megfelelő indikációval érdemes beavatkozni a szervezet működésébe, pl. krónikus betegség, tartós kórházi kezelés, anyatejes táplálás hiánya, folyamatos megbetegedések. 

1-3 éves korban, amikor közösségbe kerül a gyermek, gyakran felmerül az igény a szervezet támogatására. Hangsúlyoznám, nem immunerősítésre, hanem egy természetes támogatásra! 

Hogyan lehet támogatni az immunrendszert természetes módszerekkel?

A nem-specifikus, veleszületett immunvédelem munkáját nagyban támogatja a megfelelő bélflóra, gyomor pH és rendben lévő, intakt bőr. A változatos táplálkozással bevitt vitaminok, rendszeres testmozgás, pihentető alvás és nyugodt, stresszmentes légkör is pozitívan befolyásolja az immunrendszer működését. Emellett a személyes higiéniát és a kézmosás fontosságát, azaz a megelőzést sem lehet elégszer hangsúlyozni!

Milyen készítményekkel lehet a szervezet védelmét erősíteni?

Mivel a bél a legnagyobb immunszervünk, a megfelelő pro- és prebiotikum alkalmazása sokat segíthet a védekezőképesség erősítésében. Emellett a C- és D-vitamin immunrendszer támogató hatása is gyakran tárgyalt és jól ismert tény.

Mindegy milyen probiotikumot szed az ember?

A probiotikumok ún. jótékony baktériumok, melyek a bélrendszer homeosztázisához járulnak hozzá, támogatják az immunrendszert és csökkentik a hasfájást. Csak bizonyos törzseknek van igazolt hatása (Lactobacillus GG és a Lactobacillus reuteri DSM 17938) melyet a választásnál érdemes figyelembe venni.

immunerősítés gyerekeknek | Mikor kell és mikor nem?

Mi a helyzet az „immunerősítőkkel”?

Az utóbbi években számos immunerősítőként elhíresült készítmény került piacra. Ezek egy része igazolt hatékonyságú, természetes összetevőt tartalmaz, mint pl. a béta-glükán vagy az Echinacea purpurea.

A béta-glükán a növények és baktériumok és gombák sejtfalában található meg, de például az elhíresült japán gyógygomba gyógyító hatása is ennek köszönhető. Legáltalánosabb forrása az egyszerű élesztő sejtfala (Saccharomyces cerevisiae), de van béta-glükán a gabonakorpában (zab, árpa) és a tengeri fűfélékben is. Hatékonyan fokozza a szervezet védekező képességét a kórokozókkal szemben, emellett jótékony hatású a bélflórára, csökkenti a koleszterin szintet és rákmegelőző hatásáról is beszámoltak. Hazai készítmények közül az Immunotrofina szirup egyedülálló módon csecsemőkortól alkalmazható mind megelőzésre, mind pedig betegség esetén a gyorsabb gyógyulás elérésére.

Az Echinacea purpurea (bíbor kasvirág) készítményeit a szervezet ellenálló képességének fokozására használják, különösen vírusfertőzés és akut vagy krónikus gyulladások esetén. Antibakteriális hatása miatt különböző szájöblögetők és teakeverékek alkotórésze, melyek fogínygyulladás, torokgyulladás, húgycsőgyulladás esetén alkalmazhatók.


immunerősítés gyerekeknek | Mikor kell és mikor nem?

Mi a helyzet a halolaj fogyasztással?

A koszorúér megbetegedések jelentősen alacsonyabbak a grönlandi eszkimók körében. Ezen a megfigyelésen alapult annak a kutatása, hogy a halolaj milyen jótékony hatással rendelkezik. Az omega-3 telítetlen zsírsavak legismertebb képviselői az EPA (eikozapentaénsav), a DHA (dokozahexaénsav) és az ALA (alfa-linolénsav). Nagy részük esszenciális zsírsav, azaz csak a táplálkozásból lehet bevinni a szervezetünkbe, melyben a tengeri ételek, halak járnak élen. Az omega-3 zsírsavaknak bizonyítottan kiemelt szerepük van a magzati fejlődésben, születés után az agy, a látás és az idegrendszer fejlődésében, védenek a szív- érrendszeri betegségektől (csökkenti a koleszterin szintet) és hozzájárulnak az immunrendszer egészségének fenntartásában valamint a gyulladás csökkentésében is. Egyes tanulmányok a gyermekek viselkedészavarára (ADHD), bőrbetegségekre (eczema, atópiás dermatitis, pikkelysömör) és pszichiátriai eltérésekre is hasznosnak véleményezték.  A készítmény 1 éves kortól adható biztonságosan.

Természetes eredetű immunerősítő készítménye

immunerősítés a gyakorlatban - mikor kell és mikor nem? táblázat

Köszönöm a segítséget a dunaújvárosi Medicina Gyógyszertárnak, Horváthné Dr. Tóth Katalinnak és Dr. Soja Angélának a készítmények táblázatba való összefoglalásáért.  

Tetszett a cikk? Oszd meg a többi anyukával is!


Karácsonyi verseskötet Skolik Ágnestől

Karácsonyi verseskötet Skolik Ágnestől | Hangolódj az ünnepekre!

Már december van, azt se tudjuk hova kapjuk a fejünket – nem is olyan rég még az ősz egyik legnagyobb népszerűségét, az Állati sorozatot mutathattuk be, majd aztán jött az átmenet, az őszi-téli babadekorok és végül megnyitottuk pasijaink számára ajándékötletes cikkel a meleg és hamvas karácsonyi időszakot is, annak tűzropogós, mézeskalácsillatos hangulatával együtt…

Hmm… Már teljesen érzitek is a csilingelős, ünnepi meghittséget a szívetekben, igaz?

Hangolódjunk kicsit rá az ünnepekre gyermekeinkkel újonnan Skolik Ágnesnek egy szerzeményéből, pontosabban verseivel, melyeket tanulgatva esti lefekvéskor nem csak könnyebben fog menni az elalvás, de meglesz a család közös kedvenc dala a karácsonyfa mellett is!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

takarító szakértő, Oberling léna

Anyucik, megmenekültünk! | Bemutatkozik a rend és tisztaság specialistája

Háztartásunk állapota mindannyiunkat érint, akkor is, ha nem lennénk anyák – ám jól tudjuk, hogy egy kisgyerek mellett legalább 10x nehezebb egyben tartani a lakást, főleg ha lurkónk épp a kipakolós korszakát éli meg épp (ami néha jó hosszú évekig eltart.)

És akkor arról még nem beszéltünk, hogy a kis felforgató mellett még meg is kéne főzni, kivinni a szemetet, hoppá, már egy ablakpucolás se ártana, ja, és szokásosan ma is elmarad a porszívózás, na meg a portörlés… Kész a káosz!

Ácsi! Nyugi, mert mégsem kell ennek így lennie mindig. Itt az idő, hogy háztartás szakértőnk most bemutatkozzon és egy időben ezzel elindulhasson egy széria Tőle is blogunkon, melynek segítségével a ház körüli teendőket jóval leegyszerűsíthetjük. Léna, a Rend egy kattintásra  alapítójának történetét olvashatjátok.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Komplex mozgásterápia kisgyermekeknek

Komplex mozgásterápia kicsiknek | Mikor van szükségük rájuk?

Manapság egyre több a tanulási nehézséggel küzdő gyerek, így egyre elterjedtebbek a különböző fejlesztések és terápiák. A terápiák közül is a leghatásosabbak a mozgásterápiák.

Ezekből is van jónéhány, de igazából nem lehet közöttük sorrendet felállítani (kérdezték már tőlem, hogy melyiket ajánlom). Mindegyik mozgásterápia hatékony és bármelyiket nyugodt szívvel ajánlom, ám ez a cikk a Kulcsárné féle komplex mozgásterápiáról szól részletesebben.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mit ajándékozzunk férfiaknak karácsonyra? | A cikk végén tudni fogod!

Mit ajándékozzunk férfiaknak karácsonyra? | A cikk végén tudni fogod!

Az egyedi ajándékötletekből a blogon sosem fogyunk ki, ám ha pasikról van szó, az mindig egy kicsit örök dilemma marad a számunkra – hisz túl vagyunk már a zokni-borotva-dezodor-karóra-stb. körforgáson, csak illene már valami eredeti, vagány és egyszerre dekoratív és/vagy praktikus dologgal előrukkolni, amely tényleg őszinte vigyort csal mind párjaink, mind apáink arcára.

Szerencsére, nem kezdtem volna ebbe a cikkbe ha nem jöhettem volna egy igazán hosszú listával, úgyhogy kezdjük is el a válogatást!

(Warning: a bőség zavara a cikk végére minden olvasóban fenn állhat, ments ötleteket innen szülinaphoz és egyéb eseményekhez is!)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….